Valamikor májusban a női jógaterapeuta képzés keretén belül elhangzott egy kérdés, hogy ki szeretne Indiába menni. Már nem tudom mi vezérelt pontosan, bár vannak azért emlékeim és sejtéseim, de abban a pillanatban eldöntöttem, hogy én bizony elmegyek Indiába! Még nem tudtam, hogy miből, mert még sosem kellett összegyűjtenem célzottan ekkora összeget, de tudtam, hogy én 2017-ben el fogok utazni a rishikeshi Ashramba. Nagyon sok minden történt az elmúlt 9 hónapban, a szakítástól kezdve a leánykérésigen keresztül minden, amivel próbára tettem az elszántságomat és a türelmemet. Volt, amikor elbizonytalanodtam, hogy ez nem az én utam lesz, hogyan? Honnan? De, most, hogy alig egy hónap választ el tőle és látom, hogy ez tényleg meg lesz, egyre jobban izgulok. Sok minden kavarog bennem, például hiányozni fognak az itthoniak NAGYON!! – jógás lányokkal megyünk, családból mindenki itthon marad. Plusz látom, hogy van, aki tényleg aggódik, mert azért 21 nap az tényleg sok, még gombócból is!
De készülök, már iszogatom a grapefruit mag cseppet, kiderítettem, hogy van HepaB oltásom, mert szüleim ügyesen úgy időzítették, hogy ’85-ben szülessek és már ’96 óta ezt adják. Még emlékeim is villantak be róla, hogy legalább háromszor szúrtak, sokan sírtak, reszkettek, én csak nagyon utáltam, hogy az egyik begyulladt és szerintem annak a helye látszik még mindig, bár nem biztos… Aztán még február elején kérek egy HepaA-t, viszek magammal minden ajánlott szert és trutymót, na meg beszereztem néhány fehér holmit.
Ugyanis az Ashramos gyakorlókat egységes fehérben szeretik fogadni a gyakorlásra. Nem igazán nyaralni megyünk, hanem okulni, tanulni, megtisztulni, átalakulni, meg még ki tudja. 21 nap az ottani mesterekkel, elképzelni is lehetetlen, hogy ez mit jelenthet. Próbálok nem sok elvárást támasztani a dolog elé, de azért vannak elképzeléseim… sokan a levitációt várják el, de azt hiszem az még nem fog összejönni – bár jó buli lenne – arra még ráhagynék úgy 20-30 évet, mert akkor mi marad, ha már most elérem a csúcsot?! A csúcsról jut eszembe a Himalája lábánál leszünk, naaagy bakancslitás álmom – ha írnék ilyet, de nem – Nepál, a Himalája, de nem oda megyünk, így ezzel is beérem, van a közelben, valami 2000-es hegyecske, majd arra felszaladunk, ha jó idő lesz, a többi sajnos le lesz zárva. A nagyobbakra még gyakorlok kicsit, mert az aggteleki karsztokra is elég lassan jutottam fel.
Tehát India, és ez az én blogom, mivel nagyon rendes munkaerő vagyok, ezért viszem a laptopomat – majd álcázom valaminek az aggódók kedvéért – és a munka mellett néha írok és teszek fel néhány képet ízelítőül. Jó a facebook, de úgy éreztem, hogy egy ilyen eseménynek minimum egy blogot szánni kell, aztán a többit majd meglátjuk, menő most a „tartsunk előadást, hogy jártam itt..” eventek…