2017.02.15., Szerda
Azért a nulladik, mert abszolút lelazulás volt a lényeg. Az ébresztő is csak azért szólt, hogy a reggelit le ne késsük. Isteni a kaja egyébként. Friss gyümölcs saláta, gabonából kása, csáj (tejes fekete tea), és dzsaggari… ó ez annyira finom, hogy le se tudom írni, majd felteszem a receptjét, ez olyan tejkaramell szerű, de mégsem. Reggeli után körbe lettünk vezetve az ashramban, van könyvtár, különböző szobák, termek a programoknak, kápolnák az isteneknek, és bociiiik! Van 10 saját bocijuk, és kisbocik is! Úgy játszottak a kicsikkel a helyiek, mint mi a kiskutyákkal, annyira édesek. A fákon papagájok és énekes madarak adják a kellemes reggeli aláfestést, és csodásan sütött a nap, ami egyből átmelegített minket. Találtunk végre internetet, így mindenki haza tudott szólni, hogy rendben vannak a dolgok. Érkezésünk estéjén sajnos egy kósza hullámot nem tudtunk befogni, így a legfontosabbakat egy sms-sel vagy egy rövid hívással értesítettük. Hatalmas értéket képez jelenleg az internet, azért titkon remélem, hogy egy kicsit alább hagy ez a kezdeti „ÚRISTEN NINCSEN NET!” dolog, de perszeee ez még az első, vagyis a nulladik nap, mindenki aggódott. De majd az otthoniak is belelazulnak, hiszen tényleg nincsen miért aggódniuk, mert ha még igazak is Indiáról a fizikai korlátok és problémák, olyan spirituális átitatottsága van az ashramnak és a kis közösségünknek, ami lassacskán egy csodálatos családdá alakul, hogy semmilyen fizikai fenyegetés nem kezdhet ki minket. Ezt akkor éreztem, amikor már visszafelé tartottunk sötétedés után az ashramba. A körbevezetés után tartottunk egy gyors eligazítás, bemutatkozást, majd regisztráció és ebéd, ami nagyon finomra sikerült! Könnyű és tiszta ételek, friss zöldség, valami ajran szerű, csak fűszerrel és kukoricával, desszertnek egy kis dzsaggari, nyamiiii. Ebéd után, akinek volt kedve csatlakozhatott egy kis felfedező sétáláshoz. Meglátogattunk egy másik ashramot, ami közvetlenül a Gangeszra néz. Út közben felfedeztük a szállásunkhoz legközelebbi boltokat, ajurvédikus gyógyszertárakat. Majd a képeken látszik, hogy még véletlenül sem úgy kell elképzelni, mint otthon bármilyen ilyen jellegű üzletet, inkább, mint a sárkány piac bódéit, egymás mellett, nyitottan, a cuccokon ül a por, és mégis a kosz és a mocsok alatt olyan értékek és minőségek vannak, hogy az hihetetlen. A bolt előtt pár hetes kutyakölyök napozott, mondanom sem kell, hogy egy két tucat nőnél mit jelent… „Egyemmegdecukimukiiiijajjüüüúúú”, nyünnyögések hangjai szinte egyszerre. Pannival félretéve mindent, ami arra sarkall, hogy meg ne simmogasd, hatalmas kényeztető simizésben részesítettük a hálás vajszínű cukiságot. A kutyákról ezen a tájon tudni kell, hogy szinte egy formák, kb. ugyanabból a keverésből származnak, mivel szinte szabadon élnek az emberek között egyértelműen látszik rajtuk a környezethez való alkalmazkodás. Kutyabarátként elég nehéz megszokni ezt az állapotot, állatmentős barátaimnak nem is ajánlanám, hogy idejöjjenek, mert sajnos a repülőgépre ennyi kutya nem fér fel, de én úgy látom a nagy részüknek ez az élet forma teljesen megfelel, ahogy az itt élő emberek nagy részének is.
Elhagyva a bazársort, egy kis utcán mentünk le a partig, aranyos kisgyerekek üdvözöltek minket mosolyogva és nyugodtan kérődző teheneket kerülgettünk ki nagy tisztelettel, békés kutyusok sétáltak el mellettünk és egy kis simiért bátra odatartották a koszos kis fejüket. Volt nálunk elég fertőtlenítő gél, szóval kaptak törődést. Kiérve a Gangesz partjára, csodálatos látvány fogadott minket, a folyó szinte az éggel egyező kékje a túloldal zöld erdője és a távolban halványan kirajzolódó Himalája vonulatai elvarázslóan hatottak. Pannival fotózás céljából kicsit lemaradtunk, de nem szerettünk volna elkavarodni a csoporttól, ezért megbeszéltük, hogy majd páran visszajövünk, hogy saját ritmusunkban megörökítsük ezt a gyönyörű tájat. A poros földúton beszélgetve sétáltunk, tolmácsunk sokat mesélt már az korábbi itt jártairól is, és szóba kerültek természetesen a folyóban fürdő elefántok is, és kisvártatva a távolban, de tééényleeeg nagyon a távolban feltűnt egy szürkés paca. Persze egyből kivettük, hogy az egy elefánt, mi más lehetne… ééés tényleg, egy szabadon élő elefánt sétált át a sekély vízen tőlünk több száz méterre. Futásnak eredtünk, hogy hátha az előttünk haladók nem szúrták ki, de szerencsére a társaság nagy része szintén észrevette, és Timi teleobjektívének hála egy mosolygó, falatozó elefánt lett megörökítve az első sétánk alkalmával.
Célunk a parti ashram, egy sokkal kisebb, 30 fős létesítmény – ahol vagyunk cirka 200 főt képes befogadni – gyönyörűen gondozott kerttel, keringővel a közepén a háta mögött a dzsungellel nyitott kapuval fogadott minket.
Belépve, egyből beitta a tudatunk és a bőrünk a csendet és azt a tiszta energiát, ami a falakból és a környezetből áradt, az elképzelhetetlen béke érzése. Órákat töltöttünk el itt sétálgatással, a környező élővilág, madarak, virágok fotózásával, majd egy kellemes meditáció után a tetőn a lemenő nappal a hátunk mögött a Gangeszra tekintve jógával fejeztünk be az itt létünket. Sötétedésre indultunk el és itt éreztem azt, hogy kis csoportunkban is hihetetlen energia van, ami távol tartja a rossz szándékot. A bazársoron páran leváltunk és vásároltunk ezt-ezt, amire szükségünk volt még. Visszaérve már várt minket a vacsora, persze megint késve értünk oda, ahogy az ebédre is, de ez a nap egy kicsit erről szólt, késtünk, nem úgy történtek a dolgok, ahogy terveztük, de hát ez volt az újjászületésünk első napja, ilyenkor még olyan esetlen minden, meg kell szokni az új kialakult helyzetet, bele kell érkezni az új világba, ami elénk tárult. A vacsora ma is finom volt és végre egy fényképet is csináltam róla, amit azon nyomban fel fogok tölteni, ha az internet szellemei is úgy akarják, ami lehet majd csak otthon lesz, addig az olvasók fantáziájára van bízva…